Szeretnéd, ha szeretnének, mert te nem szeretsz; ám attól a pillanattól fogva, ahogy te szeretsz, már nem kérdezed, hogy szeret-e valaki vagy sem.
szer e tett.
szer-e tett?
e szer etet,szer...elem, szer..elmém
szer etném
szer etni
szer essen
szer etni.
szer ess.
2012. december 28., péntek
2012. december 25., kedd
BOLDOG (azaz boldog és szeretettel teli!) új évet.
Nem szeretnék mást, csak élményeket.
Az élmény több legyen kék sávnál és fekete betűknél, profilképnél és a célja legyen nemesebb és jobb, mint egy új borítókép.
Sok mosoly, sok ember, sok jótett, sok jó érzés, sok feledhetetlen pillanat.
Ezt kívánom mindenkinek és magamnak.
Az élmény több legyen kék sávnál és fekete betűknél, profilképnél és a célja legyen nemesebb és jobb, mint egy új borítókép.
Sok mosoly, sok ember, sok jótett, sok jó érzés, sok feledhetetlen pillanat.
Ezt kívánom mindenkinek és magamnak.
2012. december 5., szerda
2012. november 30., péntek
2012. szeptember 25., kedd
Romance my ego for a while. -MI A FRANC?
"Ön-?
Méltó, de nem alkalmas emberi szerepre, aki csak kiváltja, amit érezni szeretne."
Volt egyszer egy részem. Imádott álmodozni, és hűen gondolta magáról, hogy minden tökéletes lesz a végén, mesébe illő és kiteljesedő. Úgy, ott, akkor, és akivel annak lennie kell.
Aztán ahogy nőttem felfelé, süllyedtem is lefelé. Hol van már az az én, aki hisz? Aki zsong. Mindig is megvolt, hogy valaki felkelti az érdeklődésem, akkor abba teljes naívsággal bele élem magam, majd egy ponton rá kellett jönnöm hogy nem, nem ő az igazi. Most csak tengek lengek, lelkiismeretfurdalásokkal teli estékkel töltöm meg a napokat, nem is próbálkozom beleélni magam semmibe, csak füst, az alkoholszag és a tompulás maradt.
Nekem miért kell mindig a nagybetűset keresnem, miért kapaszkodok ebbe ? Nem igazán tudom elképzelni hogy most mit csinálok. Ebben a bejegyzésben, az egyik verziót írom le, amiben simán csak a könnyebb utat választom. Talán. Aztán közben veszekszek az első verzióval, hogy valahová kikössek. Dönteni kéne.
Nagyon szeretem, tud rólam szinte mindent, és meg is ért - fel is fogja amit beszélek hozzá. Nem buta, tehetséges és egy idióta. Pozitívan gondolkodik. Leoszt ha le kell osztani, de sokszor feleslegesen ismétli önmagát. Nem nyálas, nem romantikázik nekem feleslegesen. Jól kezel. Sokszor alábecsüli magát, mikor nagyon nem kéne. Jó ember. Nem gondoltam soha, hogy létezik egy ilyen folyamat, amikor valakivel úgy elvagyok, hogy megkedvelem, és amit előtte el sem tudtam képzelni, azon komolyan elgondolkodom. Talán ha még csak egy picit történt volna később minden. Lehet hogy mélyebben érezném , amit érezni szeretnék.
1. Rájövök, hogy valami hiányzik. Valami még kéne, és ő nem az. Hogy elképzelem, milyen, hogy elvagyunk, hogy táncolunk, hogy megcsókol, hogy itt van. És nem tudom tovább képzelni, tudom hogy nem ő az, akivel nekem mindig lennem kell, de mi van akkor, ha ő az, akivel most lennem kell? Nem akarok cécót, nem akarok két - három hónapot, hogy aztán megunjam. Mert ilyen vagyok. Ha nem csak én dobom oda a szívemet, nem csak én zsongok valakiért, akkor a más már nem is kell. És pörögjön csak a mindennap, majd túl leszünk ezen is, ahogy sok minden máson is.
Nélküle rossz lesz egy darabig, de nem mindig. Ahogy vele jó lenne egy darabig, de nem mindig.
2. Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mindig hárítok, mindig a szabadságomra és a nagy Ő-re hivatkozok, és hogy neki sem én vagyok Ő. Mi van akkor, ha megpróbáljuk, és elindulunk valamerre. Sok kis élmény. Sok jó élmény. Nem tudom folytatni. Lehet hogy jót tenne, nekem, de nem használhatom ki. Igen, a fejemhez vágta, hogy könnyebb így nekem, hogy maradjak a kavargatásnál csak. Nem tudom mit tegyek. Tényleg ennyire szükségem van valakire? Szükségem van Rá ?
Méltó, de nem alkalmas emberi szerepre, aki csak kiváltja, amit érezni szeretne."
Volt egyszer egy részem. Imádott álmodozni, és hűen gondolta magáról, hogy minden tökéletes lesz a végén, mesébe illő és kiteljesedő. Úgy, ott, akkor, és akivel annak lennie kell.
Aztán ahogy nőttem felfelé, süllyedtem is lefelé. Hol van már az az én, aki hisz? Aki zsong. Mindig is megvolt, hogy valaki felkelti az érdeklődésem, akkor abba teljes naívsággal bele élem magam, majd egy ponton rá kellett jönnöm hogy nem, nem ő az igazi. Most csak tengek lengek, lelkiismeretfurdalásokkal teli estékkel töltöm meg a napokat, nem is próbálkozom beleélni magam semmibe, csak füst, az alkoholszag és a tompulás maradt.
Nekem miért kell mindig a nagybetűset keresnem, miért kapaszkodok ebbe ? Nem igazán tudom elképzelni hogy most mit csinálok. Ebben a bejegyzésben, az egyik verziót írom le, amiben simán csak a könnyebb utat választom. Talán. Aztán közben veszekszek az első verzióval, hogy valahová kikössek. Dönteni kéne.
Nagyon szeretem, tud rólam szinte mindent, és meg is ért - fel is fogja amit beszélek hozzá. Nem buta, tehetséges és egy idióta. Pozitívan gondolkodik. Leoszt ha le kell osztani, de sokszor feleslegesen ismétli önmagát. Nem nyálas, nem romantikázik nekem feleslegesen. Jól kezel. Sokszor alábecsüli magát, mikor nagyon nem kéne. Jó ember. Nem gondoltam soha, hogy létezik egy ilyen folyamat, amikor valakivel úgy elvagyok, hogy megkedvelem, és amit előtte el sem tudtam képzelni, azon komolyan elgondolkodom. Talán ha még csak egy picit történt volna később minden. Lehet hogy mélyebben érezném , amit érezni szeretnék.
1. Rájövök, hogy valami hiányzik. Valami még kéne, és ő nem az. Hogy elképzelem, milyen, hogy elvagyunk, hogy táncolunk, hogy megcsókol, hogy itt van. És nem tudom tovább képzelni, tudom hogy nem ő az, akivel nekem mindig lennem kell, de mi van akkor, ha ő az, akivel most lennem kell? Nem akarok cécót, nem akarok két - három hónapot, hogy aztán megunjam. Mert ilyen vagyok. Ha nem csak én dobom oda a szívemet, nem csak én zsongok valakiért, akkor a más már nem is kell. És pörögjön csak a mindennap, majd túl leszünk ezen is, ahogy sok minden máson is.
Nélküle rossz lesz egy darabig, de nem mindig. Ahogy vele jó lenne egy darabig, de nem mindig.
2. Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy mindig hárítok, mindig a szabadságomra és a nagy Ő-re hivatkozok, és hogy neki sem én vagyok Ő. Mi van akkor, ha megpróbáljuk, és elindulunk valamerre. Sok kis élmény. Sok jó élmény. Nem tudom folytatni. Lehet hogy jót tenne, nekem, de nem használhatom ki. Igen, a fejemhez vágta, hogy könnyebb így nekem, hogy maradjak a kavargatásnál csak. Nem tudom mit tegyek. Tényleg ennyire szükségem van valakire? Szükségem van Rá ?
2012. szeptember 20., csütörtök
Úgy érzem, hogy nem, nem élek mesében. Nem jön "az" meg "ő" és nem, nem fogom csak úgy megérezni, és majd szárnyalni és hogy majd "ő" is tudni fogja.....lehet hogy majd utólag, mikor már tudom, akkor fogok egy pillanatot varázslatosnak látni, amit addig nem láttam, hogy jéé. az volt az a pillanat, de ott helyben nem ismertem fel, ott helyben minden bonyolultnak és nehéznek tűnt, csak utólag nézek majd vissza rá úgy, mintha varázslat lett volna, mert hálás leszek érte. De most nem hiszem el, nem hiszek benne, hogy át lehet élni azt a pillanatot és hogy fel ismerem és teljes egészében élvezni fogom. Utólag felismerem, de az ember nem arról híres hogy észrevegye azt, ami az orra előtt van. A meséket is úgy írják, hogy tudják mi a vége. Az életben ezt sosem tudhatjuk biztosra.
2012. április 23., hétfő
hát
Arra jutottam, hogy mi lenne, ha felvenném a pedagógiát minorként, így lenne egy szociológus-pedagógus valamim, ami után ha mégsem szeretnék óvónő lenni, akkor elmegyek egy két éves okj-re és elvégzek valami közigazgatási szakbigyót, vagy ha mégis óvónő szeretnék lenni, akkor jelentkezem óvónőképzőre, amit 2 év alatt meg tudok majd csinálni a pedagógia minorom miatt. így 5 év alatt lesz két diplomám ha minden jól megy, és 23-24 éves koromra már foglalkozhatok is gyerekekkel :)
Valahogy úgy érzem, hogy így nekem is jó lenne. Kicsit önmegvalósítőbb érzésem van ettől az ötlettől. Nem akarok igazán a közigazgatásban foglalkozni, a sok felszínes dolog tönkretenné az én túlontúl igazságérzetes, makacs, depresszióra hajlamos jellememet, és hát az, hogy nem tudom eladni magamat úgy, hogy ne üljön ki az arcomra amit gondolok egy undorító személlyel kapcsolatban, úgy nem hiszem hogy túl nagy posztokra törnék a közigazgatásban, ha éppen a felettesemnek kéne nyaliznom, és hát én éppen nem a nyalizós vérből lettem.
Viszont gyerekekkel foglalkozni....olyan kicsit mintha maradna valami belőlem, ha nyomot hagyok emberek életében, kicsi gyerekek, akik még formálhatóak....és kicsit részt venni egy kis teremtmény életének az elejében...azt hiszem, ezt el tudom képzelni.
Valahogy úgy érzem, hogy így nekem is jó lenne. Kicsit önmegvalósítőbb érzésem van ettől az ötlettől. Nem akarok igazán a közigazgatásban foglalkozni, a sok felszínes dolog tönkretenné az én túlontúl igazságérzetes, makacs, depresszióra hajlamos jellememet, és hát az, hogy nem tudom eladni magamat úgy, hogy ne üljön ki az arcomra amit gondolok egy undorító személlyel kapcsolatban, úgy nem hiszem hogy túl nagy posztokra törnék a közigazgatásban, ha éppen a felettesemnek kéne nyaliznom, és hát én éppen nem a nyalizós vérből lettem.
Viszont gyerekekkel foglalkozni....olyan kicsit mintha maradna valami belőlem, ha nyomot hagyok emberek életében, kicsi gyerekek, akik még formálhatóak....és kicsit részt venni egy kis teremtmény életének az elejében...azt hiszem, ezt el tudom képzelni.
2012. április 22., vasárnap
2012. április 16., hétfő
amikor
ráébredsz valami nagyon fontosra, az megkönnyebbülés. jó érzés.
amikor valami kitisztul...benned. belül.
egy pillanatra átéltem ezt, és kirázott a hideg és ez a pillanat.....hálás vagyok ezért a pillanatért, mert emlékeztetett rá ki is vagyok. és most a szürke ég és a szél ellenére kedvem van sétálni és mindent megköszönni, ami van.....és amim lesz. amiről tudom hogy lesz.
amikor valami kitisztul...benned. belül.
egy pillanatra átéltem ezt, és kirázott a hideg és ez a pillanat.....hálás vagyok ezért a pillanatért, mert emlékeztetett rá ki is vagyok. és most a szürke ég és a szél ellenére kedvem van sétálni és mindent megköszönni, ami van.....és amim lesz. amiről tudom hogy lesz.
2012. április 4., szerda
2012. március 28., szerda
dolgok
- szeretem, ha 12 éves lányok túlexponált képekkel takarják el tinédzseresedő(pattanásos) arcukat. <igen ez irónia volt>
- mai képnézegetések után rájöttem hogy öregszem, és csak hárpiásodok, nem akarom elveszíteni a TERMÉSZETES mosolyokat.
- hiányzik a középiskolai buta naív gondtalan tinédzserség
- tudom hogy tanulsz drága barátnőm, és szeretném hogy kikerülj abból a szürke világból és majd ha visszanézel rá idővel, akkor színesnek látod és szépnek, mint ahogy én látom most annak, és szeretném hogyha beszélgetnénk a napocskában, és mindent félretéve, hiányzol kedves Dóri és jólenne egy móka!
- kérdés: mikor válik olyan ember egyetlen emberré kettőből, akit szeretni tudok, és akivel együtt tudok lenni?
- mindennek a konklúziója: túl sok gondolatom jön.
de honnan máár?
- mai képnézegetések után rájöttem hogy öregszem, és csak hárpiásodok, nem akarom elveszíteni a TERMÉSZETES mosolyokat.
- hiányzik a középiskolai buta naív gondtalan tinédzserség
- tudom hogy tanulsz drága barátnőm, és szeretném hogy kikerülj abból a szürke világból és majd ha visszanézel rá idővel, akkor színesnek látod és szépnek, mint ahogy én látom most annak, és szeretném hogyha beszélgetnénk a napocskában, és mindent félretéve, hiányzol kedves Dóri és jólenne egy móka!
- kérdés: mikor válik olyan ember egyetlen emberré kettőből, akit szeretni tudok, és akivel együtt tudok lenni?
- mindennek a konklúziója: túl sok gondolatom jön.
de honnan máár?
2012. március 17., szombat
ha nem baj én is megpróbálom.
http://www.youtube.com/watch?v=WQ3m-zrALJo
Megjött a régen várt tavasz, kezdődhet egy mégújabb szakasz.
Sok gyerek és a vásárló tömeg nézi, hogy ez mégis hogy lehet:
Áttört a víz a gátakon, áttört... a homokzsákokon!..
Megjött a régen várt tavasz, kezdődhet egy mégújabb szakasz.
Sok gyerek és a vásárló tömeg nézi, hogy ez mégis hogy lehet:
Áttört a víz a gátakon, áttört... a homokzsákokon!..
2012. március 8., csütörtök
2012. március 6., kedd
2012. március 4., vasárnap
2012. március 2., péntek
péntek
Nos, ez a hét is megtanított arra amit valaki más tanított, akit szerettem, aki valakije annak, akit már nem tudnék sosem szeretni, hogy a "borra sör meggyötör".
Arra is megtanított hogy kinél, hogyan tudom elvágni magamat, és milyen barátságaimnak van értelme.
Új ismerősökre is szert tettem.
A fotózásba is jobban merülök és merülök és felpattanok a yellow submarine-ra és el fogok utazni egy mókavilágba, amit én teremtek, mert hiszek abban hogy fejben dől el az, ami igazán számít.
Először tegnap éreztem nagyon jól magamat egyedül, öntudatosan, mégsem egyedül. És ez elfeledtet minden hibámat, mert tudom hogy mit akarok, mit akartam és mit fogok tenni. És remélem hogy ez a mai nap csak még jobb lesz.
Függetlenséget, szabadságot, mókát, tavaszillatot, öntudatot, magamat. érzem.
Arra is megtanított hogy kinél, hogyan tudom elvágni magamat, és milyen barátságaimnak van értelme.
Új ismerősökre is szert tettem.
A fotózásba is jobban merülök és merülök és felpattanok a yellow submarine-ra és el fogok utazni egy mókavilágba, amit én teremtek, mert hiszek abban hogy fejben dől el az, ami igazán számít.
Először tegnap éreztem nagyon jól magamat egyedül, öntudatosan, mégsem egyedül. És ez elfeledtet minden hibámat, mert tudom hogy mit akarok, mit akartam és mit fogok tenni. És remélem hogy ez a mai nap csak még jobb lesz.
Függetlenséget, szabadságot, mókát, tavaszillatot, öntudatot, magamat. érzem.
2012. február 27., hétfő
2012. február 26., vasárnap
2012. február 24., péntek
2012. február 21., kedd
2012. február 20., hétfő
igen
Lehet hogy néha tényleg úgy írom ki ide a dolgaimat mint valami 13 éves kislány. Nem tetszik a stílusom...azt akarom adni ami tényleg vagyok.
pukk
Ez a nap. Ha minden nap ilyen tartalmasan telne el akkor jól csinálnám a dolgomat. Ma mindenből csináltam egy kicsit...a kiállítás a helyén van, és csak két órába tellett. Furcsa volt összedolgozni egy kis csapattal, akik mind ugyanolyan szerényen örülnek annak, hogy megmutathatnak egy darabkát magukból (és én még ezen is képes vagyok elgondolkodni és elégedetlenkedni...). Olyan volt ez a nap mint egy átlagember napja. Nem volt időm gondolkodni...mert folyton történtek a dolgok. Hosszú idő után az első olyan nap hogy elfáradtam és nem a hülyeségben hanem valami maradandót is csináltam. Lehet eltúlzom ezt a nagy csinálást, inkább csak a kiállítást láttam összeállni-készülni és ez jól esett..nem kéne mindig tiltakoznom a jó érzések ellen. A nagy buta makacsságom miatt fogok kimaradni sok jó dologból...mindig azt helyezem középpontba ami hiányzik és elveszítem azt is amim van....vagy elveszek a gyűjtögetésben.
....Remélem mostmár feltalálnak valamit ami idehozza a tavaszt különösebb frontváltozások helyett, mert felrobban a buksim. Feltalálhatnának teleport-gépet/kapszulát/ne kapszulát mert nem tudom lenyelni/valami karkötőt amivel lehet teleportálni. annyira utaznék már. hogy nagyon. ha még csak a Balaton környékére is, szép idő...oké tavaszikabátos, sártalan, napmegérintős madárcsicsergős időt szeretnék hegymászással, langyos estékkel. mókás estékkel. éjszakákkal minden széppel.
....Remélem mostmár feltalálnak valamit ami idehozza a tavaszt különösebb frontváltozások helyett, mert felrobban a buksim. Feltalálhatnának teleport-gépet/kapszulát/ne kapszulát mert nem tudom lenyelni/valami karkötőt amivel lehet teleportálni. annyira utaznék már. hogy nagyon. ha még csak a Balaton környékére is, szép idő...oké tavaszikabátos, sártalan, napmegérintős madárcsicsergős időt szeretnék hegymászással, langyos estékkel. mókás estékkel. éjszakákkal minden széppel.
2012. február 19., vasárnap
szabadság-lesen
Ha visszatekintek arra a M.H-ra, aki júliusban Anglia utcáin tologatott két kisgyereket babakocsiban, aki takarít, aki bevásárol, akinek tervei vannak, majd hazajön és ahogy leteszi a seggét kis országunk kényelmes földjére, mindent felad.
Belekóstoltam valami másba, és büszke vagyok rá hogy június 26-án megkezdődő szakaszt teletöltöttem mosollyal és emlékekkel, vágyakkal, és tervekkel, önsajnálat helyett. Teljesen megváltozott a nézőpontom, mindenben megláttam a kihívást és TETTEM azért, amit szerettem volna.
Mikor megtudtam hogy nem vesznek fel sehová, akkor a szülőkkel ellentétben nem elcsüggedtem, hanem új lehetőségeket láttam meg (amiknek az ára az eltávolodás lett). Egy egész szabad évet, ami alatt fejlődhetek, önmegismerhetek, dolgozhatok, tehetek, behozhatom minden lemaradásom, csak munkába kerül.
Aztán nem is tudom hol változtak meg a dolgok, vagyis azt hiszem tudom...azok a dolgok amik egész nyáron az erőt adták, a barátságok, akik támogattak, hogy összedobunk egy Kanadai utat, hogy én úgy hittem benne mint soha semmi másba... hol van már ez a gyermeteg hit és bizalom és erő. Tudom hogy bennem van, és újra ezt akarom, mert most sorolhatnám mire fogjam a jelenlegi semmittevő állapotot, de nem lenne értelme. Változtatni kell és ennyi.
Tudom hogy melyik ponton változtam meg, és jelnek veszem azt, hogy ezt a pontot fél év után sikerült őszintén tisztázni. Hideg zuhannyal és mindennel ami várható volt. De rendjén van, kezd tisztulni a lelkiismeretem.
Lehet hogy néha önzőség valami, ha csak arról szól, hogy mentsem a lelkiismeretem.
Az utóbbi fél év is egy személyiség"fejlődés" volt...sok mindent tanultam, és úgy érzem most tudom hogy mit akarok, amit nekem tennem kell....csak neki kéne állni. TENNI.
Belekóstoltam valami másba, és büszke vagyok rá hogy június 26-án megkezdődő szakaszt teletöltöttem mosollyal és emlékekkel, vágyakkal, és tervekkel, önsajnálat helyett. Teljesen megváltozott a nézőpontom, mindenben megláttam a kihívást és TETTEM azért, amit szerettem volna.
Mikor megtudtam hogy nem vesznek fel sehová, akkor a szülőkkel ellentétben nem elcsüggedtem, hanem új lehetőségeket láttam meg (amiknek az ára az eltávolodás lett). Egy egész szabad évet, ami alatt fejlődhetek, önmegismerhetek, dolgozhatok, tehetek, behozhatom minden lemaradásom, csak munkába kerül.
Aztán nem is tudom hol változtak meg a dolgok, vagyis azt hiszem tudom...azok a dolgok amik egész nyáron az erőt adták, a barátságok, akik támogattak, hogy összedobunk egy Kanadai utat, hogy én úgy hittem benne mint soha semmi másba... hol van már ez a gyermeteg hit és bizalom és erő. Tudom hogy bennem van, és újra ezt akarom, mert most sorolhatnám mire fogjam a jelenlegi semmittevő állapotot, de nem lenne értelme. Változtatni kell és ennyi.
Tudom hogy melyik ponton változtam meg, és jelnek veszem azt, hogy ezt a pontot fél év után sikerült őszintén tisztázni. Hideg zuhannyal és mindennel ami várható volt. De rendjén van, kezd tisztulni a lelkiismeretem.
Lehet hogy néha önzőség valami, ha csak arról szól, hogy mentsem a lelkiismeretem.
Az utóbbi fél év is egy személyiség"fejlődés" volt...sok mindent tanultam, és úgy érzem most tudom hogy mit akarok, amit nekem tennem kell....csak neki kéne állni. TENNI.
csak egy kép.
Érdekes kiigazodnom a jelenlegi vágyaim között. Mindig arra törekszem, hogy legalább egy biztos pont legyen az életemben (a családomon kívül). Már elég régóta úgy vagyok vele, hogy ez számomra a fotózás. Amiben megtalálom önmagam, amivel megoszthatom a gondolataimat. Mostanában elbizonytalanodtam...a sok cécó mintha lebeszélne róla. Mikor valamit nem tudok ÚGY megcsinálni, ahogy szeretnék, de feszeng bennem a tettvágy, és a tudat hogy jobban is meg tudnám csinálni, közben ki kell adnom a kezeim közül úgy a képeket, hogy nem tartom őket tökéletesnek,nem tartom őket érettnek, vagyis inkább a magaménak, akkor az nagyon rossz és lehangoló számomra. Mert akkor olyan, mintha lepecsételnénk hogy tessék lássék, ez itt a végeredmény, ezt tudom, ezt csináltam én, ezt akarom én átadni. Holott ha ránézek arra az 5 darab képre, akkor közülük 1-et érzek olyannak amiben érzés is volt. Szeretem ha a tükör csattanásakor érzek. Illatot, szelet, örömöt, emléket, bármit, csak érezzek...és ha még csak egy pixelnyi területen, de ott van az az érzelem a képen, és aki megnézi, tudja, valahogy hatással van rá az, hogy ebben a képben van valami. És keresi azt az egy pixelt, mert érzi hogy valami ott van, és ez a keresés a képemen, az én kész termékemen...ha ezt a dolgot elérem egy "nézőben" majd akkor mondom azt, hogy igen, megérdemlem hogy ott legyenek a képeim. Most nem érzem hogy megérdemelném, nem vagyok kibékülve magammal etéren.
Aztán elbizonytalanodom, hogy abba kéne hagyni, mert még ilyen és olyan, és amolyan dolgokat kéne vásárolnom hozzá, megtanulnom hozzá....és hogy nekem az úgysem fog menni.
Ez a lusta és feladom énem plusz az akaratos makacs önfejű énem néha szétszednek. Mindenben.
Borzasztóan mérges vagyok magamra, hogy most térdig állok a lehetőségekben, de hisztizek hogy belement valami a szemembe, és csak ki akarok kecmeregni ebből a lehetőséghullámból, és tisztább, egyszerűbb vizekre evezni. Tehát jó lenne valaki seggbe rúgna, és nekilódulnék már annak a sokmindennek amire mindre képes lennék. Mert mindenki az. Csak nekiállni nehéz. A nagy büdös elindulás, meg kifogás keresés. Ehhez értünk.
Aztán elbizonytalanodom, hogy abba kéne hagyni, mert még ilyen és olyan, és amolyan dolgokat kéne vásárolnom hozzá, megtanulnom hozzá....és hogy nekem az úgysem fog menni.
Ez a lusta és feladom énem plusz az akaratos makacs önfejű énem néha szétszednek. Mindenben.
Borzasztóan mérges vagyok magamra, hogy most térdig állok a lehetőségekben, de hisztizek hogy belement valami a szemembe, és csak ki akarok kecmeregni ebből a lehetőséghullámból, és tisztább, egyszerűbb vizekre evezni. Tehát jó lenne valaki seggbe rúgna, és nekilódulnék már annak a sokmindennek amire mindre képes lennék. Mert mindenki az. Csak nekiállni nehéz. A nagy büdös elindulás, meg kifogás keresés. Ehhez értünk.
2012. február 17., péntek
soha
nem akarok olyan ingerült, érzéketlen, gyenge, mártír, önfejű, mérges, csúnyánbeszélő lenni velük, mint ő.
2012. február 16., csütörtök
Gyakorlat gyerekeknek: (és felnőtteknek egyaránt)
Meg tudod állni? ne cuppantsd el a puszit, úgy tovább tart!
nyugtató
-Megyek keresztül hidakon, aluljárókon, egy szép őszi erdőn, borvidéken, bárányok, fotósok, család, túl kevés kommunikáció, eltévedtem, rendőr, pedofil, gyerekek, kijárat, híd, hazugság, veszprém, anyu, sok ember, önzőség, egyedül, kihalt utak, menekülés, sírás, emberek akik nem segítenek, segítség megszánásból, anglia, más nyelven,cserbenhagyás, erőszak. Nagyjából erről szólnak már egy hete az álmaim. Aztán jön az izzadt ébredés és a rosszérzés. Kíváncsi vagyok mi ez......bár nagyjából sejtem.
-Belegondoltam abba a 110 km-be.....egyre biztosabb vagyok benne ha az nem lett volna akkor jó lenne most minden. De így csak újabb balgaság lett a végeredmény.
-Be kell látnom miért vagyok/voltam szarember, vagyis inkább mekkora hülyeségeket csináltam és még fogok is.....mostmár élni akarok, mókát, nem megbánni a dolgokat, okosnak lenni, és nem a sok buta szürke dologgal foglalkozni.
-Egyébként boldog vagyok, ismét olyan mintha kezdenék felmelegedni. Ez most paradoxon a hófúvás közepén, de sok dolgot látok. Látom ahogy olvad a hó és mosolygunk, ahogy mókázunk és vigyázunk egymásra. sokan. Mindenki tele van célokkal és tavaszi illatokkal.
-Belegondoltam abba a 110 km-be.....egyre biztosabb vagyok benne ha az nem lett volna akkor jó lenne most minden. De így csak újabb balgaság lett a végeredmény.
-Be kell látnom miért vagyok/voltam szarember, vagyis inkább mekkora hülyeségeket csináltam és még fogok is.....mostmár élni akarok, mókát, nem megbánni a dolgokat, okosnak lenni, és nem a sok buta szürke dologgal foglalkozni.
-Egyébként boldog vagyok, ismét olyan mintha kezdenék felmelegedni. Ez most paradoxon a hófúvás közepén, de sok dolgot látok. Látom ahogy olvad a hó és mosolygunk, ahogy mókázunk és vigyázunk egymásra. sokan. Mindenki tele van célokkal és tavaszi illatokkal.
SÓHAJ
Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.
2012. február 15., szerda
2012. február 14., kedd
Vissza
Visszamennék a kezdetekhez. Napsütéshez, mosolyokhoz, összetartó barátokhoz, kiránduló családokhoz, mulató közösséghez, elképzelésekhez és célokhoz, természethez, felhőkhöz, papsajthoz, kastélyokhoz, vizekhez és homokhoz.
Egyre több a rémálom és lázas ébredés, szebb reggelt és nyugodt éjszakát. Biztonságot. Bizalmat. Őszinteséget. Érzelmeket. Meleget.
Egyre több a rémálom és lázas ébredés, szebb reggelt és nyugodt éjszakát. Biztonságot. Bizalmat. Őszinteséget. Érzelmeket. Meleget.
2012. február 13., hétfő
férfiak
Nyers vagyok. Zseniális.
MA a nem adom ki magam,visszahúzódás, és elutasítás szinonímája a nyersség.
Vagy ha bizonytalanságot mutatok, vagy határozott nem-et, akkor "haver" és már nem is nő.
Nem kellenek az ilyen barátságok. Szita.
MA a nem adom ki magam,visszahúzódás, és elutasítás szinonímája a nyersség.
Vagy ha bizonytalanságot mutatok, vagy határozott nem-et, akkor "haver" és már nem is nő.
Nem kellenek az ilyen barátságok. Szita.
2012. február 12., vasárnap
vagyunk.
A beletörődés korát éljük. A kényelem a lét "mozgatórugója". A történetek már nem izgalmasak, hanem központ által kiosztott darabkák. Aki alkot kívüláll. Aki mozog, aki mozgat az furcsa.
Így lesz a hülyék közt a normális a hülye.
Így lesz a hülyék közt a normális a hülye.
2012. február 10., péntek
2012. február 9., csütörtök
na
Nem is lett halál. Minden mókás felhívtam a családomat meg azt utcán egyedül voltam és nem volt jó érzés mert követett egy néni és nem volt más akit hívjak csak az öcsém ezt nem kéne szégyelni tehát nem volt túl jó majd teljesn váratlan emberek segítettek nekem, át kell gondolni ki fontos
2012. február 8., szerda
el_nem_hitt_őszinteségek.
Gondolkodtam már annyit, hogy amit kimondok az van úgy, ahogy valójában gondolom.
gondola.
Furcsa érzés kiadni magamat valakinek. Talán túl nyílt vagyok és innentől nem is érdekes.
Szeretem ha beszélgethetek és egyre több embert ismerek meg. Mindenkinek van egy saját története, szeretem megismerni ezeket a történeteket tapasztalat, és személyiségépítés miatt is. Ha valakivel párszor beszélgettem már kialakul egy képem róla, szeretem megszeretni az embereket, szeretem ha valaki tartozik hozzám, de én legszívesebben nem tartoznék senkihez, viszont ha hozzám nem tartoznak, abba bele tudnék őrülni. Nem használom ki az embereket nem mondanám hogy ezért, igazából fogalmam sincs hogy mi ez az egyoldalú "kötődés-mánia".
Nem szeretek mindig egyedül enni, egyedül sétálni, egyedül kinézni a fejemből és a konyhaablakból, rugdosni a havat,tócsát,út porát,színes leveleket, majd újra ez a körforgás.
Nem mondanám hogy senki nem ért meg, inkább az emberek túl elfoglaltak magukkal, és egyre többször azt látom, hogy ha beszélek valakihez a gondolataimról, nem az hogy nem fogja fel/nem érti amit mondok, hanem nem akar belegondolni, és nem akarja saját magára kivetíteni ezeket a dolgokat. Az emberek mostanában nem szeretnek gondolkodni. Teher. És egy ilyen sokat gondolkodós ember is teher.
Nem rosszak ők, de ez az önzés nekem rosszul esik, bár lehet hogy én vagyok az önző mert nem hagyom őket nemgondolkodni.
Szeretem ha beszélgethetek és egyre több embert ismerek meg. Mindenkinek van egy saját története, szeretem megismerni ezeket a történeteket tapasztalat, és személyiségépítés miatt is. Ha valakivel párszor beszélgettem már kialakul egy képem róla, szeretem megszeretni az embereket, szeretem ha valaki tartozik hozzám, de én legszívesebben nem tartoznék senkihez, viszont ha hozzám nem tartoznak, abba bele tudnék őrülni. Nem használom ki az embereket nem mondanám hogy ezért, igazából fogalmam sincs hogy mi ez az egyoldalú "kötődés-mánia".
Nem szeretek mindig egyedül enni, egyedül sétálni, egyedül kinézni a fejemből és a konyhaablakból, rugdosni a havat,tócsát,út porát,színes leveleket, majd újra ez a körforgás.
Nem mondanám hogy senki nem ért meg, inkább az emberek túl elfoglaltak magukkal, és egyre többször azt látom, hogy ha beszélek valakihez a gondolataimról, nem az hogy nem fogja fel/nem érti amit mondok, hanem nem akar belegondolni, és nem akarja saját magára kivetíteni ezeket a dolgokat. Az emberek mostanában nem szeretnek gondolkodni. Teher. És egy ilyen sokat gondolkodós ember is teher.
Nem rosszak ők, de ez az önzés nekem rosszul esik, bár lehet hogy én vagyok az önző mert nem hagyom őket nemgondolkodni.
2012. február 7., kedd
mik ezek a tapasztalatok kéremszépen?
Egyre kevésbé értem miért történnek a dolgok mostanában velem. Idáig legalább voltak feltevéseim, de most totál üresjárat van. Egyfolytában azt érzem hogy valami mindjárt történni fog, és közben meg nem figyelek arra, ami éppen folyamatban van, történik. Mostanában sok hasonló témájú dologban van részem. Barátsággal kapcsolatosan, aztán egyszercsak a semmiből beköszönt a fiú-lány barátság téma jó pár hónap után.
Akkor sem volt, és most sem lesz, és nem is marad a beszélőviszony, csak a tisztes távolság, bár vele már tisztességtelenül nagy az a távolság...bár a történések sem voltak túl tisztesek, akkor. mostmár mindegy.
Aztán szűkül az idő és megjelenik egy másik szálon futó fiúbarátság kezdetének jele, amit már akkor megbeszéltünk hogy még beszélni se beszéljünk róla mikor megismerkedtünk jobban. El is tűnt hamar ez a jel, mert egyszerűen nem létezik hogy egymás szemébe nézzünk barátkozva.
Aztán ott van az amikor betelik a pohár a hosszas látszatbarátság után hogy kéremszépen ez itt már nem barátság kéne legyen és szépen el vagyok küldve hogy én barátságnak tituláltam a barátságnak tűnő kapcsolatot. Na ilyenkor ezt úgy hívjuk hogy : már megint naív voltam.
Az egyetlen fiúbarátom sincs itt, és az is becsajozott, nincs már rám és a beszélgetéseinkre szüksége. Ez a naiv voltam folytatásos teleregény.
És még sok apró ismerős és sok apró lánybarát fiúbarát-tapasztalatának története, és az övékével összehasonlítva a történetem megkérdezem, hogy csak én vagyok képtelen normális épeszű kapcsolatot kiépíteni egy himbilimbissel anélkül, hogy mély érzelmi szálakról lenne szó bizonyos idő után?
Én unom ezt. Mókát akarok nem hisztit. Hisztis lányok vannak bárhol. Lassan hisztis fiúk is.
Akkor sem volt, és most sem lesz, és nem is marad a beszélőviszony, csak a tisztes távolság, bár vele már tisztességtelenül nagy az a távolság...bár a történések sem voltak túl tisztesek, akkor. mostmár mindegy.
Aztán szűkül az idő és megjelenik egy másik szálon futó fiúbarátság kezdetének jele, amit már akkor megbeszéltünk hogy még beszélni se beszéljünk róla mikor megismerkedtünk jobban. El is tűnt hamar ez a jel, mert egyszerűen nem létezik hogy egymás szemébe nézzünk barátkozva.
Aztán ott van az amikor betelik a pohár a hosszas látszatbarátság után hogy kéremszépen ez itt már nem barátság kéne legyen és szépen el vagyok küldve hogy én barátságnak tituláltam a barátságnak tűnő kapcsolatot. Na ilyenkor ezt úgy hívjuk hogy : már megint naív voltam.
Az egyetlen fiúbarátom sincs itt, és az is becsajozott, nincs már rám és a beszélgetéseinkre szüksége. Ez a naiv voltam folytatásos teleregény.
És még sok apró ismerős és sok apró lánybarát fiúbarát-tapasztalatának története, és az övékével összehasonlítva a történetem megkérdezem, hogy csak én vagyok képtelen normális épeszű kapcsolatot kiépíteni egy himbilimbissel anélkül, hogy mély érzelmi szálakról lenne szó bizonyos idő után?
Én unom ezt. Mókát akarok nem hisztit. Hisztis lányok vannak bárhol. Lassan hisztis fiúk is.
2012. február 6., hétfő
2012. február 4., szombat
ennyit.
Valami titkos dologra van szükségem, amit csak mi értünk. Ami a közös világunk, amiben mosolygunk és fára mászunk és vitázuk. Vitázunk mert vannak elveink és megvitatjuk, de nem vagyunk szöges ellentétek, sőt. Tanítjuk egymást. Megajándékozzuk egymást, szükségeljük egymást. Kinevetjük egymást. Verekedni is akarok. Más ne értse csak mi. Ne is érdekeljen mást, maradjunk olyan furák együtt, mint külön-külön. Érezzük jól magunkat.
Nem kell a hiszti meg az erőltetett nyáladzás, nem kellenek a nagy szemek meg a nyakonlógás.
Kirándulni akarok és mókákat. Tiszta, őszinte, idóta, egyszerű valamit.
Nem kell a hiszti meg az erőltetett nyáladzás, nem kellenek a nagy szemek meg a nyakonlógás.
Kirándulni akarok és mókákat. Tiszta, őszinte, idóta, egyszerű valamit.
2012. február 1., szerda
2012. január 31., kedd
igénytelenség
_nem nézem a gossipgirl-t és nem írok csillagosszemeket.
_szeretek segíteni de visszavárom.
_nem veszem fel időben a tárgyaim.
_szeretek segíteni de visszavárom.
_nem veszem fel időben a tárgyaim.
üreshét.
kéne mostmár írni is, ha úgy érezném, de most csak foszlányok vannak egy darabig.
lebegő-állapot ON.
http://www.youtube.com/watch?v=30XKzxnTYK8&NR=1&feature=endscreen
lebegő-állapot ON.
http://www.youtube.com/watch?v=30XKzxnTYK8&NR=1&feature=endscreen
2012. január 26., csütörtök
and im feelin' good.
Birds flying high, you know how I feel.
Sun in the sky....you know how I feel.
Oh, freedom is mine,
And I know how I feel.It's a new dawn,
It's a new day,
It's a new life...for me.
Sun in the sky....you know how I feel.
Oh, freedom is mine,
And I know how I feel.It's a new dawn,
It's a new day,
It's a new life...for me.
2012. január 23., hétfő
lehetek én is.
Igazából minden ábrándkép ami eddig a fejemben élt, mintha egy pillanat alatt eltűnt volna, mint mikor valami porrá válik egy filmben, és apránként, majd egybe elfújja a szél.
Illumináltság után tompa hangfalak és egy ismeretlen ismerős mosolya mellett állok. Színek, amik homályosak, kiáltó-dallamos zaj, amit nem hallok, ugráló kezek és tapsoló lábak, emberek a pódiumon, ők csinálják a zajt és csak azt látom ahogy pislogok. Egy lassított felvétel volt az egész, egy borzasztó meg- és rádöbbenés.
Majd a fények gyorsan kitisztultak, a színpadon mozgó alak ismert lett, a tömeg keze-lába a helyére került, és az ismeretlen alak ismerős lett, a mosolya pedig idegen. Valójában mindenki idegen lett, akinek addig a teste-szaga hozzám simult. Mindenki, akinek a szeme belenézett az én szemembe, mindenki akinek a hangja bemászott a fülembe, és mindenki aki hallotta kimászni a szavakat a számból. Idegen volt az egész büdös, színes, zajos, bűnös hely. Menekülök a tömegből, belül menekülök, kívül egy mosollyal távozok. Belül elváltam, a testem ottmaradt. Érzem ahogy az alkohol-pára és a lehelletek megérintenek, és a hajamba másznak, füsttel és minden tömegszaggal együtt. Nem túlzottan emlékszem az este során folytatott beszélgetéseimre,kapcsolatteremtéseimre, ami inkább földönkívüliségemnek tudható be. Amit láttam megjegyeztem. Máskor is láttam már ugyanezeket a képeket, csak máshol és máshogy. Én voltam más. Most valahogy minden zavart. A szellemisége a helynek, az emberek arca, az emberek arcára ülő gondolat és szükséglet, és zavart hogy már megint zavarnak ezek a dolgok. Minden erről szól. Magunkról. Zavartak a felismeréseim, és zavar hogy nem tudom őket megfogalmazni, csak érezni.
Illumináltság után tompa hangfalak és egy ismeretlen ismerős mosolya mellett állok. Színek, amik homályosak, kiáltó-dallamos zaj, amit nem hallok, ugráló kezek és tapsoló lábak, emberek a pódiumon, ők csinálják a zajt és csak azt látom ahogy pislogok. Egy lassított felvétel volt az egész, egy borzasztó meg- és rádöbbenés.
Majd a fények gyorsan kitisztultak, a színpadon mozgó alak ismert lett, a tömeg keze-lába a helyére került, és az ismeretlen alak ismerős lett, a mosolya pedig idegen. Valójában mindenki idegen lett, akinek addig a teste-szaga hozzám simult. Mindenki, akinek a szeme belenézett az én szemembe, mindenki akinek a hangja bemászott a fülembe, és mindenki aki hallotta kimászni a szavakat a számból. Idegen volt az egész büdös, színes, zajos, bűnös hely. Menekülök a tömegből, belül menekülök, kívül egy mosollyal távozok. Belül elváltam, a testem ottmaradt. Érzem ahogy az alkohol-pára és a lehelletek megérintenek, és a hajamba másznak, füsttel és minden tömegszaggal együtt. Nem túlzottan emlékszem az este során folytatott beszélgetéseimre,kapcsolatteremtéseimre, ami inkább földönkívüliségemnek tudható be. Amit láttam megjegyeztem. Máskor is láttam már ugyanezeket a képeket, csak máshol és máshogy. Én voltam más. Most valahogy minden zavart. A szellemisége a helynek, az emberek arca, az emberek arcára ülő gondolat és szükséglet, és zavart hogy már megint zavarnak ezek a dolgok. Minden erről szól. Magunkról. Zavartak a felismeréseim, és zavar hogy nem tudom őket megfogalmazni, csak érezni.
2012. január 15., vasárnap
2012. január 14., szombat
Kasztovszky Béla: Pillanatfelvétel (részlet)
Pillanatfelvétel
Jamada nagyszerű fotós. Van egy mesés Canon-készlete. Ha ez nála van,megváltozik a világ. Akkor adja el a képeit, amikor akarja. Ebből él, ezért járhat egyetemre. Ebből telik neki automata Canon-készletre, olyan készletre,amelynek az árából két egyetemre való is kitelne,és mindez semmibe se kerül neki. Mindez könnyű, vidám élvezet számára. Hát majd csak fest valamit a Vénusz-lakónak.
Este volt. Szerelemre való, meleg,tiszta este. Jamada lihegve kapaszkodott vissza magas rejtekhelyükre. A sziklák között sziklaként várt rá Szizusztiken. Óvatosan letette a vörös táskát, gyengéden kivette a gépet. Szigorú, fekete szemét ráemelte a világra. Meg kell mutatnia az egész pokoli Vénusznak, mit lát, mit érez a hold csiszolta tenger partján egy földi fotós… Meg fogja mutatni. Akkor aztán már azt is megbeszélhetik, mi a különbség Jamada és Leonardo között.
Jamada már egyedül van. A világ már kép, és Jamada feloldódik ebben a képben. Ujjai éledeznek a Canon testén, a kép megsokszorozódik. Valami történik… valami történt odalent.
Egy fehér, sovány nőalak fordul, táncol, fut a homokon. Mögötte sötét bőrű, izmos fiú. Nyers, erőszakolt nevetése visszahull a vízbe. Fényes gumiszobor a tapasztalatlan elszántságtól, az ideges vágyakozástól.
Nekilódul, megtorpan. Közeledik a lányhoz.
Jamada teste szikla, tudata könnyű felhő. A Canon változik. Lustán előforog a teleobjektív, a kazettába Senco film kattan. Automata Canon kamera és SENCO negatív-éppen itt tart a földi fotótechnika.
A lány most teljes erőből rohan, de… hátra kell néznie, megbotlik, fejét hátraveti. Nyikkanó kacagása elszakad a ráugró fiú szilaj erejétől. Már a homokon fekszenek, már megvan a kép.
- Láttad? - kérdezte Jamada villanó szemmel, sóhajnyi hanggal.
- Láttam-felelte Szizusztiken, és Jamada csak rábólintott csöndesen.
Szizusztiken szobája szűk volt, teljesen kopár és szinte elviselhetetlenül meleg. De nyomban észbe kapott, és szélesre tárta az ablakot. Ott is maradt az ablaknál. Nagyon rávallott ez az érzékeny tapintat. Csak most kivételesen észre sem vette Jamada.
Amint belépett, leült a padlóra az üres, fülledt szoba kellős közepén,s a nagy vörös táskából valóságos laboratóriumot varázsolt elő.
Három képet összegyűrt. A negyediket sokáig nézegette. Végül odaintette Szizusztikent, és átnyújtotta a fotót.
A lány teste ívben hátrahajlik. Bicsakló lába homoksugarat vet a fiú felé. Hosszú haja felcsapódik, mint egy színtelen láng heves lobbanása. Áttetsző szeme hatalmasra tágul, épp a teliholdra nyílik. Párásszikrát villant fehér fogsora…
A fiú… mint a kegyetlenül pontos gepárd-a talajt nem is éri. Még egy pillanat –egy igazi, megismételhetetlen pillanat, és eléri a lány kicsiny, épp egy sós vízcseppet ejtő mellét. Még egy pillanat, és izmos karja megtöri a lány gyönge derekát. Megtöri, és mégis fedezi, ha majd a homokra zuhannak. És a tenger… a tenger fehér. Vagy fekete. Világító fehér, világító fekete-nem lehet biztonsággal megmondani. Nem áll meg rajta a szem. Két szín van még a képen, nagyon gyenge színek. A lány szeme kék: nagyon halvány, nagyon tiszta kék. A lány teste zöld: nagyon gyenge, nagyon furcsa zöld.
És kész.
Ez is egyetlen, ez is örök élmény már, mint a harcos ádáz fintora Leonardo vázlatán. Mint két vörös korong násza a tenger tükör tetején. Ezt tudja az emberekkel közölni Jamada, a fotós.
Sokáig nézte a képet a nagy fóka Vénusz lakó. Amikor végre megszólalt, valami új, valami furcsa, bizonytalan szeretet tapogatózott Jamada felé.
- Ez szép…Ez több mint szép,Jamada.
Mást várt.
Másra készült, ha ugyan készült bármire is. Nem tudott válaszolni, nem is akart. Nem volt semmi mondanivalója.
- Köszönöm… Köszönöm,Jamada. Ez…ez nagyon tanulságos volt számomra. Félreismertelek, és… félreismertem a földi művészetet. Nem volt bennem semmi rossz szándék, hidd el. Csak éppen arról feledkeztem meg,hogy más világban születtem,és…és én is más vagyok,mint az emberek. Felületes szemlélő voltam a művészi alapélményt nem is kerestem. Hát most megkaptam. Én tanultam meg tőled,holott azt hittem…Nos egyszerűen alkalmatlannak gondoltalak arra , hogy tanítsalak. Sírni szeretnék emiatt.
- Mire akarsz te engem tanítani?- kérdezte zavart krákogás közepette Jamada.
- Megteszem ,amire kértél. Rég meg kellett volna tennem, kérés nélkül is. Meg fogsz engem érteni,és talán meg is bocsátasz nekem…Megmutatom neked,hogyan rögzítettem én ugyanezt a képet.
Jamada bólintott, figyelt. Egy pillanatra meglegyintette az ismeretlen irányból támadó veszély, a védtelenség gyomorszorító érzése. De csak egy pillanatra. Hatalmába kerítette a kíváncsiság és valami végtelen, tiszta nyugalom.
Maga elé képzelte a tengert. A tengert,a holdfényt,a csendet. –és már látta is. Már ott ült a csillagos ég alatt, a nap melegét gyengéden visszasugárzó sziklapárkányon.
A holdat ezúttal nemcsak látta:meg is érezte enyhe húzását,az ezüst holdtengeren megtörő napfény visszavert ,gyönge melegét,a kráterek mélyén lappangó sötétség iszonyúan hideg leheletét. A tengert-villogva szétszóródó holdszilánkjaival-ezúttal nemcsak látta,hanem érezte is hatalmas súlyát,lüktető sodrását,habos csiklandozását. Látta a langyosnehéz mélyben kutató,rebbenő halakat. És meglátta a kalimpáló,hancúrozó,majd ágaskodva kifelé törtető két embert…Meglátta puha talpuk olvadó nyomát,meghallotta heves lélegzetüket,megérezte csöpögő-borzongó,táncra,futásra ingerlő kedvüket,egymás meztelenségétől támadó,ideges,forrósodó izgalmukat. Nézte a lány világító, fehér farát,hagyta,hogy előnyt szerezzen,s amikor már nem fehér,hanem valami furcsa,meseszerű zöld szín vonta be a táncolva szökő csodát,torkában dobogó szívvel indult utána.
Megérezte hogy követik, megérezte,hogy komolyra fordult a dolog,futott, de már nem érzett talajt a lába alatt,már nem látta a homokot,nem látta a tengert, már semmit se látott a világból, csak egy zihálva közeledő izmos, elszánt fiút. Látta őket, pontosan úgy, ahogyan egymást látták,de látta őket egyszerre is, mint Jamada, messziről, majd hirtelen egészen közel…az idő csikorogva fékezett…a mozdulatok természetellenesen lelassultak…a kép-az agyába mélyen és mindörökre bevésett kép-lassanként összeállt. A lány haja fellobbant, szeme és fogsora világított, kis kemény mellének dermedt hegyére sós vízcsepp futott.
Az a két ruhátlan ember már semmit,de semmit nem látott,nem gondolt; csak valami mély,lüktető hang hallatszott: talán a hold felé feszülő tenger sóhajtása,talán százmilliárd csillag távoli morajlása,talán a két ember fiatal s a szerelemben járatlan idegrendszerén végigrohanó tűzvész suhogása.
A kép életnagyságú volt, és nem volt szegélye.
Jamada nagyszerű fotós. Van egy mesés Canon-készlete. Ha ez nála van,megváltozik a világ. Akkor adja el a képeit, amikor akarja. Ebből él, ezért járhat egyetemre. Ebből telik neki automata Canon-készletre, olyan készletre,amelynek az árából két egyetemre való is kitelne,és mindez semmibe se kerül neki. Mindez könnyű, vidám élvezet számára. Hát majd csak fest valamit a Vénusz-lakónak.
Este volt. Szerelemre való, meleg,tiszta este. Jamada lihegve kapaszkodott vissza magas rejtekhelyükre. A sziklák között sziklaként várt rá Szizusztiken. Óvatosan letette a vörös táskát, gyengéden kivette a gépet. Szigorú, fekete szemét ráemelte a világra. Meg kell mutatnia az egész pokoli Vénusznak, mit lát, mit érez a hold csiszolta tenger partján egy földi fotós… Meg fogja mutatni. Akkor aztán már azt is megbeszélhetik, mi a különbség Jamada és Leonardo között.
Jamada már egyedül van. A világ már kép, és Jamada feloldódik ebben a képben. Ujjai éledeznek a Canon testén, a kép megsokszorozódik. Valami történik… valami történt odalent.
Egy fehér, sovány nőalak fordul, táncol, fut a homokon. Mögötte sötét bőrű, izmos fiú. Nyers, erőszakolt nevetése visszahull a vízbe. Fényes gumiszobor a tapasztalatlan elszántságtól, az ideges vágyakozástól.
Nekilódul, megtorpan. Közeledik a lányhoz.
Jamada teste szikla, tudata könnyű felhő. A Canon változik. Lustán előforog a teleobjektív, a kazettába Senco film kattan. Automata Canon kamera és SENCO negatív-éppen itt tart a földi fotótechnika.
A lány most teljes erőből rohan, de… hátra kell néznie, megbotlik, fejét hátraveti. Nyikkanó kacagása elszakad a ráugró fiú szilaj erejétől. Már a homokon fekszenek, már megvan a kép.
- Láttad? - kérdezte Jamada villanó szemmel, sóhajnyi hanggal.
- Láttam-felelte Szizusztiken, és Jamada csak rábólintott csöndesen.
Szizusztiken szobája szűk volt, teljesen kopár és szinte elviselhetetlenül meleg. De nyomban észbe kapott, és szélesre tárta az ablakot. Ott is maradt az ablaknál. Nagyon rávallott ez az érzékeny tapintat. Csak most kivételesen észre sem vette Jamada.
Amint belépett, leült a padlóra az üres, fülledt szoba kellős közepén,s a nagy vörös táskából valóságos laboratóriumot varázsolt elő.
Három képet összegyűrt. A negyediket sokáig nézegette. Végül odaintette Szizusztikent, és átnyújtotta a fotót.
A lány teste ívben hátrahajlik. Bicsakló lába homoksugarat vet a fiú felé. Hosszú haja felcsapódik, mint egy színtelen láng heves lobbanása. Áttetsző szeme hatalmasra tágul, épp a teliholdra nyílik. Párásszikrát villant fehér fogsora…
A fiú… mint a kegyetlenül pontos gepárd-a talajt nem is éri. Még egy pillanat –egy igazi, megismételhetetlen pillanat, és eléri a lány kicsiny, épp egy sós vízcseppet ejtő mellét. Még egy pillanat, és izmos karja megtöri a lány gyönge derekát. Megtöri, és mégis fedezi, ha majd a homokra zuhannak. És a tenger… a tenger fehér. Vagy fekete. Világító fehér, világító fekete-nem lehet biztonsággal megmondani. Nem áll meg rajta a szem. Két szín van még a képen, nagyon gyenge színek. A lány szeme kék: nagyon halvány, nagyon tiszta kék. A lány teste zöld: nagyon gyenge, nagyon furcsa zöld.
És kész.
Ez is egyetlen, ez is örök élmény már, mint a harcos ádáz fintora Leonardo vázlatán. Mint két vörös korong násza a tenger tükör tetején. Ezt tudja az emberekkel közölni Jamada, a fotós.
Sokáig nézte a képet a nagy fóka Vénusz lakó. Amikor végre megszólalt, valami új, valami furcsa, bizonytalan szeretet tapogatózott Jamada felé.
- Ez szép…Ez több mint szép,Jamada.
Mást várt.
Másra készült, ha ugyan készült bármire is. Nem tudott válaszolni, nem is akart. Nem volt semmi mondanivalója.
- Köszönöm… Köszönöm,Jamada. Ez…ez nagyon tanulságos volt számomra. Félreismertelek, és… félreismertem a földi művészetet. Nem volt bennem semmi rossz szándék, hidd el. Csak éppen arról feledkeztem meg,hogy más világban születtem,és…és én is más vagyok,mint az emberek. Felületes szemlélő voltam a művészi alapélményt nem is kerestem. Hát most megkaptam. Én tanultam meg tőled,holott azt hittem…Nos egyszerűen alkalmatlannak gondoltalak arra , hogy tanítsalak. Sírni szeretnék emiatt.
- Mire akarsz te engem tanítani?- kérdezte zavart krákogás közepette Jamada.
- Megteszem ,amire kértél. Rég meg kellett volna tennem, kérés nélkül is. Meg fogsz engem érteni,és talán meg is bocsátasz nekem…Megmutatom neked,hogyan rögzítettem én ugyanezt a képet.
Jamada bólintott, figyelt. Egy pillanatra meglegyintette az ismeretlen irányból támadó veszély, a védtelenség gyomorszorító érzése. De csak egy pillanatra. Hatalmába kerítette a kíváncsiság és valami végtelen, tiszta nyugalom.
Maga elé képzelte a tengert. A tengert,a holdfényt,a csendet. –és már látta is. Már ott ült a csillagos ég alatt, a nap melegét gyengéden visszasugárzó sziklapárkányon.
A holdat ezúttal nemcsak látta:meg is érezte enyhe húzását,az ezüst holdtengeren megtörő napfény visszavert ,gyönge melegét,a kráterek mélyén lappangó sötétség iszonyúan hideg leheletét. A tengert-villogva szétszóródó holdszilánkjaival-ezúttal nemcsak látta,hanem érezte is hatalmas súlyát,lüktető sodrását,habos csiklandozását. Látta a langyosnehéz mélyben kutató,rebbenő halakat. És meglátta a kalimpáló,hancúrozó,majd ágaskodva kifelé törtető két embert…Meglátta puha talpuk olvadó nyomát,meghallotta heves lélegzetüket,megérezte csöpögő-borzongó,táncra,futásra ingerlő kedvüket,egymás meztelenségétől támadó,ideges,forrósodó izgalmukat. Nézte a lány világító, fehér farát,hagyta,hogy előnyt szerezzen,s amikor már nem fehér,hanem valami furcsa,meseszerű zöld szín vonta be a táncolva szökő csodát,torkában dobogó szívvel indult utána.
Megérezte hogy követik, megérezte,hogy komolyra fordult a dolog,futott, de már nem érzett talajt a lába alatt,már nem látta a homokot,nem látta a tengert, már semmit se látott a világból, csak egy zihálva közeledő izmos, elszánt fiút. Látta őket, pontosan úgy, ahogyan egymást látták,de látta őket egyszerre is, mint Jamada, messziről, majd hirtelen egészen közel…az idő csikorogva fékezett…a mozdulatok természetellenesen lelassultak…a kép-az agyába mélyen és mindörökre bevésett kép-lassanként összeállt. A lány haja fellobbant, szeme és fogsora világított, kis kemény mellének dermedt hegyére sós vízcsepp futott.
Az a két ruhátlan ember már semmit,de semmit nem látott,nem gondolt; csak valami mély,lüktető hang hallatszott: talán a hold felé feszülő tenger sóhajtása,talán százmilliárd csillag távoli morajlása,talán a két ember fiatal s a szerelemben járatlan idegrendszerén végigrohanó tűzvész suhogása.
A kép életnagyságú volt, és nem volt szegélye.
Ezt a fejemből szedték ki. Biztos álmomban megint hangosan beszéltem.
http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=wWFLtONmrFE
Hol a közös nevező? Az élet hajó, a tengeren, te meg az evező.
Vigyázz! Elsodorhatnak a hullámok, hiába minden szép, ha te nem úgy látod.
Változz! A puszta lét csak áldozat, a saját félelmeidbe ütközöl,a kárhozat,
Harcolj! Attól erős a gyengeség, elhagyva a felszínt, a hiúság nagy menedék.
Válassz! Hogy épp merre fújjon a szél, nem a lehetetlen tragédia, hanem hogy nincsen cél.
Mértékletességben az érték, tovább élnek akikben nem él az érdek.
Hisz egyedül lenni és magányban, nem ugyanaz. A magány -más hiánya, az egyedüllét -önmagad.
"Senkit sem ismerhetünk félre, csak magunkat ha még ahhoz sem vagyunk hűek.
Ne hagyd hogy a félelmeid megfosszanak a boldogságtól!"
"Olykor jobb egy kegyes hazugsággal élni, mint az igazsággal fájdalmat okozni."
Mert nem fáj amit nem látnak.
Hova tartunk mi most barátom? Csak üldögélgetünk itt a paránkon.
(...)
Fogyasszunk zsák számra mert megtérül és bekebelez, megtervez az elévülés.
Jön energia, aranyáron a lakásba. Megfagysz vagy csengetsz itt ez a norma.
A remény rabul ejt a komfortos szerepbe hogy, egy szép napon itt megjön majd a szerencse.
Mint a vakon úszó mlm flotta, fektess bele el kötelez a csorda(csürhe).
Kaszálni való kaszinó kassza, végén elhiszed hogy a deficit hajtja.
De mit vár az, ki a műanyagot eszi, csak betegeskedik, azt azért nem lesz happy.
E századbeli minden, de egészségünknek a korunk, az internet egy tiszta percet nem enged meg hogy láss,
(...)
Csendes háttal állunk meg a világnak, mert így könnyebb, hisz az nem fáj amit nem látnak.
(...)
Hol a közös nevező? Az élet hajó, a tengeren, te meg az evező.
Vigyázz! Elsodorhatnak a hullámok, hiába minden szép, ha te nem úgy látod.
Változz! A puszta lét csak áldozat, a saját félelmeidbe ütközöl,a kárhozat,
Harcolj! Attól erős a gyengeség, elhagyva a felszínt, a hiúság nagy menedék.
Válassz! Hogy épp merre fújjon a szél, nem a lehetetlen tragédia, hanem hogy nincsen cél.
Mértékletességben az érték, tovább élnek akikben nem él az érdek.
Hisz egyedül lenni és magányban, nem ugyanaz. A magány -más hiánya, az egyedüllét -önmagad.
"Senkit sem ismerhetünk félre, csak magunkat ha még ahhoz sem vagyunk hűek.
Ne hagyd hogy a félelmeid megfosszanak a boldogságtól!"
"Olykor jobb egy kegyes hazugsággal élni, mint az igazsággal fájdalmat okozni."
Mert nem fáj amit nem látnak.
Hova tartunk mi most barátom? Csak üldögélgetünk itt a paránkon.
(...)
Fogyasszunk zsák számra mert megtérül és bekebelez, megtervez az elévülés.
Jön energia, aranyáron a lakásba. Megfagysz vagy csengetsz itt ez a norma.
A remény rabul ejt a komfortos szerepbe hogy, egy szép napon itt megjön majd a szerencse.
Mint a vakon úszó mlm flotta, fektess bele el kötelez a csorda(csürhe).
Kaszálni való kaszinó kassza, végén elhiszed hogy a deficit hajtja.
De mit vár az, ki a műanyagot eszi, csak betegeskedik, azt azért nem lesz happy.
E századbeli minden, de egészségünknek a korunk, az internet egy tiszta percet nem enged meg hogy láss,
(...)
Csendes háttal állunk meg a világnak, mert így könnyebb, hisz az nem fáj amit nem látnak.
(...)
mára.
nem a világ ronda és hideg, hanem én vagyok hozzá kevés hogy megnyissam a kreativitást, és beilleszkedjek, és segítsek, és örömöt osszak. nekem kell változni, és akkor majd mást fogok látni.
mindenkép.
Tépjük ki a vágyat a szívből, fessünk képet álomképből.
Hárman leszünk majd a képen, te én, és a tükörképem.
Elindulunk, érzést lopunk, majd mosolyogva megtorpanunk.
Megízleljük a valóságot, amitől már inkább hányunk.
Émelygő íz a szájban, benn ragadtunk a slamasztikában.
Minden foltot mi okoztunk, emlékekkel miket visszahagytunk.
De ha hagytuk is, minek és kinek, hiszen már senki nem veti meg
Azt az ágyat amiben egyszer majd szerettél volna
A holdfényben álmodozni hogy mi lesz holnap.
Aztán egyszer csak mindenki felébred, a másikat az ember nem ismeri meg.
De tudni fogod hogy én ki voltam, mert a másik énem végig magammal hordtam.
Hárman leszünk majd a képen, te én, és a tükörképem.
Elindulunk, érzést lopunk, majd mosolyogva megtorpanunk.
Megízleljük a valóságot, amitől már inkább hányunk.
Émelygő íz a szájban, benn ragadtunk a slamasztikában.
Minden foltot mi okoztunk, emlékekkel miket visszahagytunk.
De ha hagytuk is, minek és kinek, hiszen már senki nem veti meg
Azt az ágyat amiben egyszer majd szerettél volna
A holdfényben álmodozni hogy mi lesz holnap.
Aztán egyszer csak mindenki felébred, a másikat az ember nem ismeri meg.
De tudni fogod hogy én ki voltam, mert a másik énem végig magammal hordtam.
2012. január 13., péntek
a semmi meg egy medve.
http://www.youtube.com/watch?v=DMOnfWiH_cQ&feature=endscreen&NR=1
kegyetlen vagyok. meghatott vagyok. várakozó vagyok.
semmi elé rakott tányérban vagyok. és fekszem itt ebbe' nézz ide.
kegyetlen vagyok. meghatott vagyok. várakozó vagyok.
semmi elé rakott tányérban vagyok. és fekszem itt ebbe' nézz ide.
cseszd
meg képzelet, hogy igaznak hiszlek.
meg igazság, hogy csak álom vagy.
meg álom, hogy azt hiszem valóság.
meg valóság, hogy azt hiszem több is van.
meg múlt, hogy megijesztettél a jövőmtől.
meg jelen, hogy elcseszed a jövőm.
meg időjárás, hogy ekkora hatással vagy rám.
meg öntudat, hogy nem végzed a dolgodat.
meg igazság, hogy csak álom vagy.
meg álom, hogy azt hiszem valóság.
meg valóság, hogy azt hiszem több is van.
meg múlt, hogy megijesztettél a jövőmtől.
meg jelen, hogy elcseszed a jövőm.
meg időjárás, hogy ekkora hatással vagy rám.
meg öntudat, hogy nem végzed a dolgodat.
kép.
Azthiszem nekem sem ártana kicsit magamba néznem. Mert mindig másokat elemzek borzasztó nagy előszeretettel és iróniával, azonban magamban elmerülve megijedek, eldöntöm hogy egyedül vagyok, és ennyi. Nem lépek tovább, nem fejlődök, csak egy helyben toporgok.
Megfontolt szeretnék lenni. Szeretném ha tudnék semleges lenni egy emberhez attól a ponttól kezdve, hogy a kezem a kezébe szorul és hüvelykujjam rászorít, biztosítva az illedelmes köszöntést.
Mikor megismerünk valakit, általában én szeretem ha valaki nem tolakszik az arcomba, és "puszil", szeretem ha megvan a kartávolság, ugyanis ilyenkor lehet a legjobban az ember szemébe nézni. Szemmel köszönni illedelmesebb mint elfordított fejjel puszit adni.
Ebben a pillanatban leforog egy emberrel kapcsolatban sokminden az agyamban. Ki ő és mit csinál, miért csinálja amit csinál, mi köze van és mi köze lesz hozzám. Vajon másnak mi forog le az agyában ha megszorítom a kezét.?
Megismerek valakit, megtudom a nevét, nyílt vagyok, talán túl nyílt, szeretném megismerni, szeretném ha lenne közös programunk, szeretnék neki jó dolgokat mutatni, és jó dolgokat vinni az életébe, amiket én is élvezek erről úgy gondolom hogy ő is biztos élvezné. Szeretném vele megosztani az értékes dolgokat, az élményeket, a gondolatokat, az örömöket. Rázúdítom az első pillanattól fogva. Ilyenkor jön, hogy mindenki más lassít, gondolván: hé te lány, nekem nem kell a gondolatod, minek csinálod, van saját gondolatom!
Piszok nehezemre esik a visszautasítás, ha jót akarok és aztán leszarnak.
Bízok az emberekben, ez egy alapvető tulajdonságom, és mindig bízni fogok. Az már csak az én szegénységi bizonyítványom hogy elraktározom a fájdalmat, és a csalódást, de nem tanulok belőle, inkább érlelem. Ki tudja hátha valami értékes ember leszek a sok érlelődés végére. Mint egy jó öreg bor. Nem akarok öregkoromra értékes lenni.
Szükségem van az emberekre! Miért függök ennyire? Miért érzem magam így?
Szeretek szeretni. Szeretek adni. Szeretnék kapni,csak a termését az adományomnak.
Nem akarok negatív lenni, de kreativitást ad a fájdalom. Motivációt a változásra, ezáltal milliónyi gondolatot.
Rájöttem, hogy belőlem hiányzik a képesség, hogy beleolvadjak egy társaságba, imádok mocskos különc lenni, az örök mástmondó, mástérző, de emellett borzasztóan vágyom az azonosulásra, a közös jóérzésre.
Nem nyugszom bele hogy az élet "csak" ennyi. Annyi célom van, de én MEG AKAROM OSZTANI.
Megfontolt szeretnék lenni. Szeretném ha tudnék semleges lenni egy emberhez attól a ponttól kezdve, hogy a kezem a kezébe szorul és hüvelykujjam rászorít, biztosítva az illedelmes köszöntést.
Mikor megismerünk valakit, általában én szeretem ha valaki nem tolakszik az arcomba, és "puszil", szeretem ha megvan a kartávolság, ugyanis ilyenkor lehet a legjobban az ember szemébe nézni. Szemmel köszönni illedelmesebb mint elfordított fejjel puszit adni.
Ebben a pillanatban leforog egy emberrel kapcsolatban sokminden az agyamban. Ki ő és mit csinál, miért csinálja amit csinál, mi köze van és mi köze lesz hozzám. Vajon másnak mi forog le az agyában ha megszorítom a kezét.?
Megismerek valakit, megtudom a nevét, nyílt vagyok, talán túl nyílt, szeretném megismerni, szeretném ha lenne közös programunk, szeretnék neki jó dolgokat mutatni, és jó dolgokat vinni az életébe, amiket én is élvezek erről úgy gondolom hogy ő is biztos élvezné. Szeretném vele megosztani az értékes dolgokat, az élményeket, a gondolatokat, az örömöket. Rázúdítom az első pillanattól fogva. Ilyenkor jön, hogy mindenki más lassít, gondolván: hé te lány, nekem nem kell a gondolatod, minek csinálod, van saját gondolatom!
Piszok nehezemre esik a visszautasítás, ha jót akarok és aztán leszarnak.
Bízok az emberekben, ez egy alapvető tulajdonságom, és mindig bízni fogok. Az már csak az én szegénységi bizonyítványom hogy elraktározom a fájdalmat, és a csalódást, de nem tanulok belőle, inkább érlelem. Ki tudja hátha valami értékes ember leszek a sok érlelődés végére. Mint egy jó öreg bor. Nem akarok öregkoromra értékes lenni.
Szükségem van az emberekre! Miért függök ennyire? Miért érzem magam így?
Szeretek szeretni. Szeretek adni. Szeretnék kapni,csak a termését az adományomnak.
Nem akarok negatív lenni, de kreativitást ad a fájdalom. Motivációt a változásra, ezáltal milliónyi gondolatot.
Rájöttem, hogy belőlem hiányzik a képesség, hogy beleolvadjak egy társaságba, imádok mocskos különc lenni, az örök mástmondó, mástérző, de emellett borzasztóan vágyom az azonosulásra, a közös jóérzésre.
Nem nyugszom bele hogy az élet "csak" ennyi. Annyi célom van, de én MEG AKAROM OSZTANI.
kacat
Összevisszaság. Már most, hogy elkezdem írni ezt a bejegyzést, érzem hogy nem is lesz igazán témája, sem értelme, sem mondanivalója. Vagy nem is tudom. Összekavarodást érzek. Össze-vissza. Lehet hogy ez most csak a tél, ahogyan reggel belenézek a napba és elgondolkodom rajta hogy mennyire jó érzést okoznak a napsugarak, és érzem hogy kiolvadnak a fagyos izmok, elpuhul a bőröm, megjelennek a görbe ráncok és egy mosolyban teljesedik ki a hálám, hogy végre kisütött a nap. Majd pár órával később hirtelen szürkeség, lógólábú felhők, jégdarabok kopognak az ablakpárkányon, szürkeség, szél és ziláltság van a levegőben. Pár óra. ennyi kellett hozzá, és beállt ez az állapot. Ezt érzem azt hiszem, az egyik pillanatban süt a nap, majd hirtelen hagyom a felhőknek, hogy eltakarjanak, és csak a szürkeséget lássam.
Bizalomhiány. Nem hiszem hogy annyira megtört lennék,hogy ne bízzak. Mert mindig bízok, az első pillanattól fogva, hogy megismerek valakit, bízom benne, szeretnék jó kapcsolatot ápolni vele, barátságot kötni, elképzelek közös mosolygós-nevetős órákat, eseményeket. Erdőben sétálást, sötétben fogócskázást, csillagok alatt beszélgetést, ölelést, barátságot. Egyetlenegy perc alatt el tudom képzelni a közös pozitív jövőképünket. Aztán jönnek a csalódások, hogy a másiknak nem annyit jelent, mint nekem. Hogy nincs annyi idő, hogy nem az az ember, hogy nem olyan fontos, hogy nyaljunk másnak, hogy cinikusság, hogy átverések. Ezek után csak annyit tudok kérdezni, hogy mit akartok tőlem?
Tapasztalataim eddig azt mutatják, hogy van aki szívesen megdöntene, van aki szívesen beszélgetne velem egyet, van aki szívesen megismerné a barátnőmet, van aki szívesen bulizna velem egyet, van aki örülne neki ha egyel több ismerőse lehetne facebookon, van aki ha egyedül van akkor felhívna, van aki jóban lenne az ismerőseimmel.
Ennyi...olyan embereket szeretnék magam köré, akiknek akkor is fontos vagyok ha éppen szerelmesek, ha átjönnek hozzám egy beszélgetésre, nem kell utánuk futkosnom, akik mellett nem kell azt éreznem hogy csak én akarom, akik nem akarnak elbűvölni, akik keresnek, akik megismernek és őszintén lebasznak, akik szeretnek, akik szeretnek sétálni sátorozni és spontán dolgokat csinálni, és akik nem cserélnek le engem a mindennapjuk kényelmére.
Örülnék ha az emberek felfognák hogy az a perc már eltelt. És telik folyamatosan.
Sok történet keresztezte már az utamat. Mind tapasztalat, mind tanulás. Nem vagyok hülye.
Nem tudok bízni az emberekben, csak az álmaimban, hogy az éppen szembejövő ember felismer és megtart. Bocsánat mindenkitől akire tévesen ráragasztottam az álmaim. Nem bennük van a hiba, hanem bennem. Éppen arra jártak és én már le akartam láncolni őket, sajnálom. Mindenkinek meg van az élete, a sajátja, és el kell fogadni, hogy egyes emberek, csak bizonyos életszakaszunkban lehetnek mellettünk. Felismerni azt a gyakran fátyol mögé rejtőző eseményt, hogy éppen elválnak útjaink, számomra kínokat okoz. Nem tudom elviselni hogy elvesztettem mindennapi embereket, a mindennapokból amibe beleszoktam, és jelenleg nem tudok kialakítani magamnak egy kényelmet, egy biztonságot. Nem érzem magam biztonságban. Egyedül érzem magam ami még nem lenne gond, de jelenleg tudom, hogy egyedül vagyok.
Bizalomhiány. Nem hiszem hogy annyira megtört lennék,hogy ne bízzak. Mert mindig bízok, az első pillanattól fogva, hogy megismerek valakit, bízom benne, szeretnék jó kapcsolatot ápolni vele, barátságot kötni, elképzelek közös mosolygós-nevetős órákat, eseményeket. Erdőben sétálást, sötétben fogócskázást, csillagok alatt beszélgetést, ölelést, barátságot. Egyetlenegy perc alatt el tudom képzelni a közös pozitív jövőképünket. Aztán jönnek a csalódások, hogy a másiknak nem annyit jelent, mint nekem. Hogy nincs annyi idő, hogy nem az az ember, hogy nem olyan fontos, hogy nyaljunk másnak, hogy cinikusság, hogy átverések. Ezek után csak annyit tudok kérdezni, hogy mit akartok tőlem?
Tapasztalataim eddig azt mutatják, hogy van aki szívesen megdöntene, van aki szívesen beszélgetne velem egyet, van aki szívesen megismerné a barátnőmet, van aki szívesen bulizna velem egyet, van aki örülne neki ha egyel több ismerőse lehetne facebookon, van aki ha egyedül van akkor felhívna, van aki jóban lenne az ismerőseimmel.
Ennyi...olyan embereket szeretnék magam köré, akiknek akkor is fontos vagyok ha éppen szerelmesek, ha átjönnek hozzám egy beszélgetésre, nem kell utánuk futkosnom, akik mellett nem kell azt éreznem hogy csak én akarom, akik nem akarnak elbűvölni, akik keresnek, akik megismernek és őszintén lebasznak, akik szeretnek, akik szeretnek sétálni sátorozni és spontán dolgokat csinálni, és akik nem cserélnek le engem a mindennapjuk kényelmére.
Örülnék ha az emberek felfognák hogy az a perc már eltelt. És telik folyamatosan.
Sok történet keresztezte már az utamat. Mind tapasztalat, mind tanulás. Nem vagyok hülye.
Nem tudok bízni az emberekben, csak az álmaimban, hogy az éppen szembejövő ember felismer és megtart. Bocsánat mindenkitől akire tévesen ráragasztottam az álmaim. Nem bennük van a hiba, hanem bennem. Éppen arra jártak és én már le akartam láncolni őket, sajnálom. Mindenkinek meg van az élete, a sajátja, és el kell fogadni, hogy egyes emberek, csak bizonyos életszakaszunkban lehetnek mellettünk. Felismerni azt a gyakran fátyol mögé rejtőző eseményt, hogy éppen elválnak útjaink, számomra kínokat okoz. Nem tudom elviselni hogy elvesztettem mindennapi embereket, a mindennapokból amibe beleszoktam, és jelenleg nem tudok kialakítani magamnak egy kényelmet, egy biztonságot. Nem érzem magam biztonságban. Egyedül érzem magam ami még nem lenne gond, de jelenleg tudom, hogy egyedül vagyok.
2012. január 6., péntek
2012. január 5., csütörtök
2012. január 4., szerda
az az igazság
hogy még sosem tapasztaltam meg milyen egyetlen dologban elmerülni.
aki habzsol, előbb-utóbb megfullad.
aki habzsol, előbb-utóbb megfullad.
http://www.youtube.com/watch?v=mmlhCC2VAXo
"Fiatal korunkban boldogtalanságra programoztak bennünket.Arra tanítottak, hogy a
boldogság
érdekében pénzre, sikerre, egy gyönyörű vagy jóképű partnerre van szükséged az életben,jó
állásra,barátokra, spiritualitásra, Istenre-válaszd amelyiket akarod. Ha nem szerzed meg ezeket
a dolgokat, nem leszel boldog, ezt mondták nekünk.Nos, ez az amit kötődésnek nevezek.A
kötődés olyan hiedelem amely szerint valami nélkül nem leszel boldog.Ha egyszer ez
meggyőződéseddé válik-ha bekerül a tudatalattidba,ha léted mélyen gyökerez az effajta
gondolkodásban-, akkor véged van."
(Anthony de Mello jezsuita atya: Ébredj Tudatára című előadássorozatzat gyűjtemény)
boldogság
érdekében pénzre, sikerre, egy gyönyörű vagy jóképű partnerre van szükséged az életben,jó
állásra,barátokra, spiritualitásra, Istenre-válaszd amelyiket akarod. Ha nem szerzed meg ezeket
a dolgokat, nem leszel boldog, ezt mondták nekünk.Nos, ez az amit kötődésnek nevezek.A
kötődés olyan hiedelem amely szerint valami nélkül nem leszel boldog.Ha egyszer ez
meggyőződéseddé válik-ha bekerül a tudatalattidba,ha léted mélyen gyökerez az effajta
gondolkodásban-, akkor véged van."
(Anthony de Mello jezsuita atya: Ébredj Tudatára című előadássorozatzat gyűjtemény)
világ(z)űr, avagy ha nincs 'csak' , akkor mégiscsak van 'csak'.
Szeretném ha tudná hogy nem mosolygok mindig. Ha mosolygok az nem mindig őszinte. Nem tudom hová tenni amit kapok, mert nem tudom hogy az okok melyik dobozába tegyem. Nem megy. Ha kapok valamit egy ösztönös kérdés azonnal belémhasít: miért?
Nincs olyan okdobozom amire az lenne ráírva, hogy feltétlenül. Azaz, minden feltétel nélkül. Csak azért, mert szeretném. Nehéz üressé tenni egy dobozt, majd ráírni hogy őszinteség,bizalom és feltétel nélküliség doboza.
Lehet hogy csak nem szoktam hozzá az őszinteséghez. Vagy nem is ismerem azt. Ha megkapom, egyszerűen nem hiszek neki, vagy nem elég. A tökéletest keresem, de ha megtalálom, akkor mindig találok valami apróságot, amit MÉG keresek. Ez sokmindennel így van, és mindig továbbállnék, továbbállnék a fényképezőgépemtől, a frissen vásárolt nadrágoktól,felhőktől, az egyetemtől, a szaktól, a helytől, a hegyektől, a zenétől, a labdától, az ágytól és a 18 foktól, a sárga falaktól, a lila falaktól, pár mosolytól, csókoktól, egy csóktól, írástól, gondolatoktól, érzésektől, illatoktól, fényektől, emberektől.
Fogalmam sincs, hogy mivel kapcsolatban éreztem már olyat, hogy ez elég nekem. Ez így pont jó, és nincs ennél jobb. Csak ez van és ezt teljes elmémből és szívemből elfogadom. És nincs szükségem jobbra, vagy másra.
Nem beletörődni szeretnék a helyzetembe, hanem megelégedni vele.
Jelenleg érzem a kettősséget, hogy meg kéne állnom, és azt mondanom: ennyi. Legyél hálás azért, ami van, annyi mindent kapsz, annyi ember vesz körül, minden második gondolatod valóra válik. Van akinek fele ennyi nem jut mint neked. Ekkora őszinteséget és bizalmat és törődést nem mindenki kapna meg, te pedig egy vékony hajszálon táncoltatod, majd eldobnád a porba. Ha így folytatom megkopaszodom.
Az az érzésem, hogy ha ezek a mondatok meggyőznének, akkor megállnék, és elvesznék azok között az emberek között akik élnek, akik mosolyognak, és vannak vágyaik, de azok aprók. Beletörődtek a helyzetükbe. Mosoly ül az arcukon, de a szemükben ott vannak a vágyaik. Mert a vágyakat nem lehet kiölni. Aztán múlnak az évek és elfelejtik őket. Nem gondolnak rájuk, és egy idő után úgy érzik hogy megelégedtek a munkával amit szereztek, a hobbival amit nem űznek, az emberrel akinek gyereket szültek és a feleséggel aki a tojásrántottát teszi az asztalára minden reggel, pedig mikor 4 éves volt, úgy képzelte el hogy majd az ő szerelme, mint apáé anya, az majd teát és friss kenyeret is hoz a tojásrántotta mellé. De így maradt egy életre a tojásrántotta.
Szeretném tudni hogy mit is akarok, ehhez elhanyagolhatatlanok a tapasztalatok. De meddig fogok tapasztalni életemben, és mikor kezdek el élni?Tudom hogy a boldogság nem akkor jön el, ha a vágyaimnak eleget tettünk. Én és az élet. A boldogságot nem szabadna tárgyakhoz vagy emberekhez kötni. Ez ront el minket. A boldogságot érezni kell, ha szabadon azt tesszük amit szeretünk. Ha mindennap úgy tudunk fel kelni, hogy igen, én ezt szeretném csinálni. Hogy kivel, és hol, és milyen körülmények között az részletkérdés. A nagyobb halmaz, az az hogy mit is szeretnék csinálni, tenni. Van aki egész életében festeni szeretne és másoknak örömet okozni ezzel, az részletkérdés hogy tökéletessé teszi a vágyát egy szerető feleség és egy gyerek, akit megtaníthat festeni. Van aki házas ember akar lenni egész életében és szerelmes lenni, és az a részletkérdés hogy milyen munkahelye van, vagy hogy hány baráttal találkoznak ünnepek után. Van aki egész életében utazni akar, és a részletkérdés, hogy vele tart valaki, csak tökéletesebbé teszi az utazást.
A feladat szerintem az, hogy kiigazodjunk, hogy mit is akarunk, és mi a részlet, a változó a történetünkben.
És ha nem törődök bele a dolgokba, és nem mondom azt egy mosoly mögött hogy nekem ez elég, és jó így, mert nem kockáztatok, akkor mi fog történni? Nem kereshetem csak örökké a dolgokat, meg kell állnom, mert elmúlik az időm, tapasztalatok nélkül, ha az életet keresem. Nem ismerem a sorrendet. Nem tudom hol kell elkezdeni, meddig szabad engedni hogy tapasztaljunk és mikor kell követelni az életet.
Ha sosem lesz elég ami van, akkor sosem tudom majd meg hogy mi kell igazán. Tehát az "elég" is csak egy ideiglenes állapot. Ez jó hír, köszönöm.
Nincs olyan okdobozom amire az lenne ráírva, hogy feltétlenül. Azaz, minden feltétel nélkül. Csak azért, mert szeretném. Nehéz üressé tenni egy dobozt, majd ráírni hogy őszinteség,bizalom és feltétel nélküliség doboza.
Lehet hogy csak nem szoktam hozzá az őszinteséghez. Vagy nem is ismerem azt. Ha megkapom, egyszerűen nem hiszek neki, vagy nem elég. A tökéletest keresem, de ha megtalálom, akkor mindig találok valami apróságot, amit MÉG keresek. Ez sokmindennel így van, és mindig továbbállnék, továbbállnék a fényképezőgépemtől, a frissen vásárolt nadrágoktól,felhőktől, az egyetemtől, a szaktól, a helytől, a hegyektől, a zenétől, a labdától, az ágytól és a 18 foktól, a sárga falaktól, a lila falaktól, pár mosolytól, csókoktól, egy csóktól, írástól, gondolatoktól, érzésektől, illatoktól, fényektől, emberektől.
Fogalmam sincs, hogy mivel kapcsolatban éreztem már olyat, hogy ez elég nekem. Ez így pont jó, és nincs ennél jobb. Csak ez van és ezt teljes elmémből és szívemből elfogadom. És nincs szükségem jobbra, vagy másra.
Nem beletörődni szeretnék a helyzetembe, hanem megelégedni vele.
Jelenleg érzem a kettősséget, hogy meg kéne állnom, és azt mondanom: ennyi. Legyél hálás azért, ami van, annyi mindent kapsz, annyi ember vesz körül, minden második gondolatod valóra válik. Van akinek fele ennyi nem jut mint neked. Ekkora őszinteséget és bizalmat és törődést nem mindenki kapna meg, te pedig egy vékony hajszálon táncoltatod, majd eldobnád a porba. Ha így folytatom megkopaszodom.
Az az érzésem, hogy ha ezek a mondatok meggyőznének, akkor megállnék, és elvesznék azok között az emberek között akik élnek, akik mosolyognak, és vannak vágyaik, de azok aprók. Beletörődtek a helyzetükbe. Mosoly ül az arcukon, de a szemükben ott vannak a vágyaik. Mert a vágyakat nem lehet kiölni. Aztán múlnak az évek és elfelejtik őket. Nem gondolnak rájuk, és egy idő után úgy érzik hogy megelégedtek a munkával amit szereztek, a hobbival amit nem űznek, az emberrel akinek gyereket szültek és a feleséggel aki a tojásrántottát teszi az asztalára minden reggel, pedig mikor 4 éves volt, úgy képzelte el hogy majd az ő szerelme, mint apáé anya, az majd teát és friss kenyeret is hoz a tojásrántotta mellé. De így maradt egy életre a tojásrántotta.
Szeretném tudni hogy mit is akarok, ehhez elhanyagolhatatlanok a tapasztalatok. De meddig fogok tapasztalni életemben, és mikor kezdek el élni?Tudom hogy a boldogság nem akkor jön el, ha a vágyaimnak eleget tettünk. Én és az élet. A boldogságot nem szabadna tárgyakhoz vagy emberekhez kötni. Ez ront el minket. A boldogságot érezni kell, ha szabadon azt tesszük amit szeretünk. Ha mindennap úgy tudunk fel kelni, hogy igen, én ezt szeretném csinálni. Hogy kivel, és hol, és milyen körülmények között az részletkérdés. A nagyobb halmaz, az az hogy mit is szeretnék csinálni, tenni. Van aki egész életében festeni szeretne és másoknak örömet okozni ezzel, az részletkérdés hogy tökéletessé teszi a vágyát egy szerető feleség és egy gyerek, akit megtaníthat festeni. Van aki házas ember akar lenni egész életében és szerelmes lenni, és az a részletkérdés hogy milyen munkahelye van, vagy hogy hány baráttal találkoznak ünnepek után. Van aki egész életében utazni akar, és a részletkérdés, hogy vele tart valaki, csak tökéletesebbé teszi az utazást.
A feladat szerintem az, hogy kiigazodjunk, hogy mit is akarunk, és mi a részlet, a változó a történetünkben.
És ha nem törődök bele a dolgokba, és nem mondom azt egy mosoly mögött hogy nekem ez elég, és jó így, mert nem kockáztatok, akkor mi fog történni? Nem kereshetem csak örökké a dolgokat, meg kell állnom, mert elmúlik az időm, tapasztalatok nélkül, ha az életet keresem. Nem ismerem a sorrendet. Nem tudom hol kell elkezdeni, meddig szabad engedni hogy tapasztaljunk és mikor kell követelni az életet.
Ha sosem lesz elég ami van, akkor sosem tudom majd meg hogy mi kell igazán. Tehát az "elég" is csak egy ideiglenes állapot. Ez jó hír, köszönöm.
2012. január 3., kedd
Lebeszélhető percek.
Van 60 percem amit lebeszélhetek, egy hónapban. Fura egy korlátozás ez, nem írhatok nem csinálhatok mást, csak beszélhetek. Az időmet ami egy hónapra nem túl sok, ami egy évre sem sok és azt hiszem az életemben sem sok, amiért fizetni kell amiért meg dolgozni, amiért meg tanulni amiért meg feladni az időt, tehát az időmet amit központilag egységesítettek 60 perccé, és korlátoztak beszélgetésre, ezt az időmet be kell osztanom. Úgy hogy ismerhetek akármennyi embert, minden emberre nem lesz idő mert ha 60-nál több emberrel szeretnék beszélni egy hónapban(még ha csak beszélni szeretnék velük) akkor mindenki egy percet kapna belőlem, és ha másodpercekre bontanám a perceket akkor több embernek mondhatnék minden hónapban egy betűt, és talán egy év alatt vagy több vagy sok, egy egész mondat kijönne a betűkből. Nem tudom mi lenne az a mondat amit egy-egy embernek mondanék mert igazából így életemben nem mondhatnék többet nekik. Lehet hogy mindenkinek csak annyit mondanék hogy "hívj vissza" . Lehet hogy nem mindenki van olyan korlátok közé szorítva mint én. Nem tudom hogy ki lenne az aki visszahívna, és örökké beszélgetne velem. Nem tudom ki lenne az aki a saját 60 embere közé szorítana engem. Igazából rajtam múlna hogy előfizetést váltsak, persze annak is megvan a maga listája, nincs olyan hogy végtelen. Minden hónap 22-ik napjára elfogy az időm, amit be sem osztottam, hiszen elfogy pár emberre, van aki többet kap, van aki kevesebbet. Van aki csak átverésként kapja meg, van aki kedvességből, van aki muszájból van aki titokból van aki nem kapja meg mert nem gondolok rá és van aki azért nem, mert gondolok rá. Mostanában egyoldalúnak látom a dolgokat. Úgy érzem hogy amit mondani akarok hosszabb mint egy perc. És akit érdekel úgyis visszahív. Addig is itt van a fejemben.
http://www.youtube.com/watch?v=tu5JgtAjceM
http://www.youtube.com/watch?v=tu5JgtAjceM
„A ‘fényképez’ szónak szerencsés szinonímája a magyar nyelvben: ‘megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tűnékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.” – Korniss Péter
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)