gondola.

Furcsa érzés kiadni magamat valakinek. Talán túl nyílt vagyok és innentől nem is érdekes.
Szeretem ha beszélgethetek és egyre több embert ismerek meg. Mindenkinek van egy saját története, szeretem megismerni ezeket a történeteket tapasztalat, és személyiségépítés miatt is. Ha valakivel párszor beszélgettem már kialakul egy képem róla, szeretem megszeretni az embereket, szeretem ha valaki tartozik hozzám, de én legszívesebben nem tartoznék senkihez, viszont ha hozzám nem tartoznak, abba bele tudnék őrülni. Nem használom ki az embereket nem mondanám hogy ezért, igazából fogalmam sincs hogy mi ez az egyoldalú "kötődés-mánia".
Nem szeretek mindig egyedül enni, egyedül sétálni, egyedül kinézni a fejemből és a konyhaablakból, rugdosni a havat,tócsát,út porát,színes leveleket, majd újra ez a körforgás.
Nem mondanám hogy senki nem ért meg, inkább az emberek túl elfoglaltak magukkal, és egyre többször azt látom, hogy ha beszélek valakihez a gondolataimról, nem az hogy nem fogja fel/nem érti amit mondok, hanem nem akar belegondolni, és nem akarja saját magára kivetíteni ezeket a dolgokat. Az emberek mostanában nem szeretnek gondolkodni. Teher. És egy ilyen sokat gondolkodós ember is teher.
Nem rosszak ők, de ez az önzés nekem rosszul esik, bár lehet hogy én vagyok az önző mert nem hagyom őket nemgondolkodni.