Tépjük ki a vágyat a szívből, fessünk képet álomképből.
Hárman leszünk majd a képen, te én, és a tükörképem.
Elindulunk, érzést lopunk, majd mosolyogva megtorpanunk.
Megízleljük a valóságot, amitől már inkább hányunk.
Émelygő íz a szájban, benn ragadtunk a slamasztikában.
Minden foltot mi okoztunk, emlékekkel miket visszahagytunk.
De ha hagytuk is, minek és kinek, hiszen már senki nem veti meg
Azt az ágyat amiben egyszer majd szerettél volna
A holdfényben álmodozni hogy mi lesz holnap.
Aztán egyszer csak mindenki felébred, a másikat az ember nem ismeri meg.
De tudni fogod hogy én ki voltam, mert a másik énem végig magammal hordtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése