Szeretném ha tudná hogy nem mosolygok mindig. Ha mosolygok az nem mindig őszinte. Nem tudom hová tenni amit kapok, mert nem tudom hogy az okok melyik dobozába tegyem. Nem megy. Ha kapok valamit egy ösztönös kérdés azonnal belémhasít: miért?
Nincs olyan okdobozom amire az lenne ráírva, hogy feltétlenül. Azaz, minden feltétel nélkül. Csak azért, mert szeretném. Nehéz üressé tenni egy dobozt, majd ráírni hogy őszinteség,bizalom és feltétel nélküliség doboza.
Lehet hogy csak nem szoktam hozzá az őszinteséghez. Vagy nem is ismerem azt. Ha megkapom, egyszerűen nem hiszek neki, vagy nem elég. A tökéletest keresem, de ha megtalálom, akkor mindig találok valami apróságot, amit MÉG keresek. Ez sokmindennel így van, és mindig továbbállnék, továbbállnék a fényképezőgépemtől, a frissen vásárolt nadrágoktól,felhőktől, az egyetemtől, a szaktól, a helytől, a hegyektől, a zenétől, a labdától, az ágytól és a 18 foktól, a sárga falaktól, a lila falaktól, pár mosolytól, csókoktól, egy csóktól, írástól, gondolatoktól, érzésektől, illatoktól, fényektől, emberektől.
Fogalmam sincs, hogy mivel kapcsolatban éreztem már olyat, hogy ez elég nekem. Ez így pont jó, és nincs ennél jobb. Csak ez van és ezt teljes elmémből és szívemből elfogadom. És nincs szükségem jobbra, vagy másra.
Nem beletörődni szeretnék a helyzetembe, hanem megelégedni vele.
Jelenleg érzem a kettősséget, hogy meg kéne állnom, és azt mondanom: ennyi. Legyél hálás azért, ami van, annyi mindent kapsz, annyi ember vesz körül, minden második gondolatod valóra válik. Van akinek fele ennyi nem jut mint neked. Ekkora őszinteséget és bizalmat és törődést nem mindenki kapna meg, te pedig egy vékony hajszálon táncoltatod, majd eldobnád a porba. Ha így folytatom megkopaszodom.
Az az érzésem, hogy ha ezek a mondatok meggyőznének, akkor megállnék, és elvesznék azok között az emberek között akik élnek, akik mosolyognak, és vannak vágyaik, de azok aprók. Beletörődtek a helyzetükbe. Mosoly ül az arcukon, de a szemükben ott vannak a vágyaik. Mert a vágyakat nem lehet kiölni. Aztán múlnak az évek és elfelejtik őket. Nem gondolnak rájuk, és egy idő után úgy érzik hogy megelégedtek a munkával amit szereztek, a hobbival amit nem űznek, az emberrel akinek gyereket szültek és a feleséggel aki a tojásrántottát teszi az asztalára minden reggel, pedig mikor 4 éves volt, úgy képzelte el hogy majd az ő szerelme, mint apáé anya, az majd teát és friss kenyeret is hoz a tojásrántotta mellé. De így maradt egy életre a tojásrántotta.
Szeretném tudni hogy mit is akarok, ehhez elhanyagolhatatlanok a tapasztalatok. De meddig fogok tapasztalni életemben, és mikor kezdek el élni?Tudom hogy a boldogság nem akkor jön el, ha a vágyaimnak eleget tettünk. Én és az élet. A boldogságot nem szabadna tárgyakhoz vagy emberekhez kötni. Ez ront el minket. A boldogságot érezni kell, ha szabadon azt tesszük amit szeretünk. Ha mindennap úgy tudunk fel kelni, hogy igen, én ezt szeretném csinálni. Hogy kivel, és hol, és milyen körülmények között az részletkérdés. A nagyobb halmaz, az az hogy mit is szeretnék csinálni, tenni. Van aki egész életében festeni szeretne és másoknak örömet okozni ezzel, az részletkérdés hogy tökéletessé teszi a vágyát egy szerető feleség és egy gyerek, akit megtaníthat festeni. Van aki házas ember akar lenni egész életében és szerelmes lenni, és az a részletkérdés hogy milyen munkahelye van, vagy hogy hány baráttal találkoznak ünnepek után. Van aki egész életében utazni akar, és a részletkérdés, hogy vele tart valaki, csak tökéletesebbé teszi az utazást.
A feladat szerintem az, hogy kiigazodjunk, hogy mit is akarunk, és mi a részlet, a változó a történetünkben.
És ha nem törődök bele a dolgokba, és nem mondom azt egy mosoly mögött hogy nekem ez elég, és jó így, mert nem kockáztatok, akkor mi fog történni? Nem kereshetem csak örökké a dolgokat, meg kell állnom, mert elmúlik az időm, tapasztalatok nélkül, ha az életet keresem. Nem ismerem a sorrendet. Nem tudom hol kell elkezdeni, meddig szabad engedni hogy tapasztaljunk és mikor kell követelni az életet.
Ha sosem lesz elég ami van, akkor sosem tudom majd meg hogy mi kell igazán. Tehát az "elég" is csak egy ideiglenes állapot. Ez jó hír, köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése